BESZÁMOLÓK RENDEZVÉNYEINKRŐL - 2017

Felvidéken jártunk

2017. szepember 27.

A Havasi Gyopár Alapítvány több mint 40 fős csoportja szeptember 27-én, partnerszervezetünk, a párkányi Új Évszázad Nyugdíjas Klub Egyesület meghívására egész napos felvidéki kiránduláson vett részt. Első állomásunk Párkány volt, ahol felvidéki barátaink fogadtak minket nagy szeretettel. Itt csatlakozott hozzánk az egyesület elnöke és néhány tagja, köztük a helyi idegenvezető is, aki már a Nyitrára vzető úton is beszélt az út közbeni látnivalókról.
Nyitrán először a város történelmét és a nevezetességeket ismertette, majd megnéztük a felújított Zsinagógát és a Nagyboldogasszony-templomot.
Az ízletes ebéd elköltését követően városnéző kisvonattal látogattunk a várnegyedbe, ahol megnéztük többek között a Mária-oszlopot, valamint Cirill és Metód szobrát is.
A visszaút során partnerszervezetünk tagjai vártak minket Párkányban, házi készítésű finomságokkal. Szép őszi időben és kedves fogadtatásban volt részünk. Vendéglátóinktól az esti órákban vettünk búcsút.


Pünkösdváró Kőbányán - második alkalommal

2017. június 1.

A Havasi Gyopár Alapítvány második alkalommal, s ezzel hagyományt teremtve szervezte meg Pünkösdváró rendezvényét, ezúttal a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kőbányai könyvtárában. A programot a rendezvény helyszínét biztosító könyvtár vezetője, Kaposi Ildikó nyitotta, melyet Radványi Gábor Alpolgármester Úr köszöntője követett. A rendezvényt a Tutta Forza Zenekar (alsó tagozatos gyermekekből álló) Smalto együttesének zenés műsora színesítette Soós Eliza tanárnő vezetésével. Ezt követően Balogh Attila atya, a Szent László templom plébánosának látványos prezentációját élvezhették a szép számmal érkezett résztvevők Pünkösdről és az ünnep fontosságáról.


Tavaszvárás Kőbányán, a Havasi Gyopár Alapítvány szervezésében

2017. március 31.

A Tavaszvárás Kőbányán című rendezvény keretében partnerszervezetünk (Kőbánya szlovákiai testvérvárosa, Párkány), Új Évszázad Nyugdíjas Klub Egyesületének tagjait is meghívtuk Klemász Magdaléna elnökasszony vezetésével. Egésznapos programot szerveztünk számukra, a délelőtti program során a Budai várban volt az első találkozó, ahol a Sziklakórház Atombunker Múzeumban tárlatvezetéssel történt a látogatás, majd séta következett a Budai várban, a Mátyás-templom, a Halászbástya és a Szentháromság tér érintésével.
A délelőtti programot követően ebédre került sor Kőbánya legrégebbi éttermében, a Torockó Vendéglőben (a Kőbányai Önkormányzat támogatásával). Utána a Kőrösi Kulturális Központban húsvétra készülő programon vettek részt vendégeink, és találkoztak az Alapítvány klienseivel (több mint 200 fő). A rendezvényt köszöntötte Kovács Róbert, Kőbánya Polgármestere és Dr. Burány Sándor országgyűlési képviselő. Ezt követően Balogh Attila atya a Szent László Templom plébánosa; Szilágyi-Sándor András a Kőbányai Református Egyházközség lelkipásztora és Benkóczy Péter a Kőbányai Evangélikus Egyházközség lelkésze osztotta meg megható, szép gondolatait az ünnepről.
A program során a kőbányai Tutta Forza Együttes színvonalas műsorát hallgathatta a közönség Dávid Krisztina vezetésével.
A rendezvény nyitásaként kedves meglepetés volt a párkányi Pásztor János tavaszköszöntő verse, zárásként pedig Szulényi Mária Valéria Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét mondta el, ami nagy sikert aratott a jelenlévők körében. Utána az Alapítvány önkéntesei virággal kedveskedtek a jelenlevőknek.
Végül a két szervezet a további együttműködés lehetőségeit beszélte meg.

Oszvald György cikke - és képei a rendezvényről - az alábbi linken érhető el.